FELHÍVÁS NYÁRI TÁBOROK TÁMOGATÁSÁRA

2021. május 13. 6:54

Pályázati felhívás

Veresegyház településen 2021-ben megvalósuló GYERMEKTÁBOROK támogatására

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében eljárva Veresegyház Város Polgármestere pályázati felhívást bocsát ki alábbiak szerint:

A pályázat célja:

A veresegyházi lakhelyű, nappali tagozatos képzésben résztvevő tanulók nyári táborozásának támogatása,, amennyiben a covid-19 okozta veszélyhelyzettel összefüggésben a jogszabályi lehetőségek megengedik a gyermektáborok szervezését.

A támogató megnevezése: Veresegyház Város Önkormányzata

A pályázók köre:

  • veresegyházi intézmények,
  • egyházak,
  • magánszemélyek,
  • cégek, vállalkozások, vállalkozók
  • egyesületek, alapítványok
  • egyéb civil szervezetek közül mindazok akik veresegyházi lakhelyű, nappali tagozatos képzésben résztvevő tanulók nyári táborozását szervezik

A pályázatok benyújtása és elbírálása:

A pályázatokat papír adathordozón 1 pld.-ban kell benyújtani.

A benyújtott pályázatoknak tartalmazniuk kell:

  • a tervezett tevékenység írásos bemutatását, milyen helyszínen, mikor (max. 2 oldal)
  • a programban résztvevők várható létszámát
  • a tervezett tevékenység pénzügyi tervezetét
  • a pályázó adatait

A támogatás összege a tábor időtartama és a résztvevők létszáma alapján kerül meghatározásra.

Nem támogatható a pályázat, hogy ha a pályázó a korábban kapott támogatással határidőre, hitelesített bizonylatokkal nem számol el.

A rendelkezésre álló forrás:

Veresegyház Város 2021. évi költségvetéséből a Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága részére ezen célra meghatározott keretösszeg.

Támogatási időszak: 2021. június 16 – 2021. augusztus 31.

A pályázat benyújtási határideje:2021. május 31-ig:

A pályázat benyújtását követően utólagos hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázatokat kérjük eljuttatni a Veresegyházi Önkormányzatnak címezve:

  • eredetiben postán vagy személyesen a Veresegyház, 2112, Fő út 35. címre,
  • amennyiben a határidőig az eredetit eljuttatni nem tudja akkor: elektronikusan a balogh.ildiko@veresegyhaz.hu e-mail címre (az elektronikus küldésnél aláírt iratokat szkennelve küldjék be, és pótlólag juttassák el az eredeti iratokat a fenti címre.

A pályázatokról a veszélyhelyzet idején fennálló rendkívül jogrend miatt a képviselő-testület nevében a polgármester dönt a Művelődési Ifjúsági és Sport Bizottság véleményének a kikérésével.

A benyújtott pályázatokat illetően az önkormányzat fenntartja a jogot, hogy

  • a rendelkezésre álló keretösszeg ismeretében prioritásokat állapítson meg
  • ne támogasson minden benyújtott érvényes pályázatot, valamint
  • egy érvényes pályázatot csak részben támogasson, azaz az igényelt összegnél kevesebb mértékű támogatást nyújtson
  • a pályázati felhívás követelményeinek nem megfelelő pályázatokat elutasítja

A támogatásra vonatkozó megállapodás megkötése a döntésétől számított 15 napon belül megtörténik.

Az elnyerhető támogatás formája:

  • vissza nem térítendő támogatás, utólagos elszámolás melletti előfinanszírozás formájában,
  • pályázati díj nincs.

A támogatásról szóló döntés hatályát veszti, ha a támogatási döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított 60 napon belül a pályázó hibája, illetve mulasztása miatt nem jön létre a támogatási szerződés.

A támogatási szerződés megkötése:

A támogatásra irányuló jogviszony a szerződés megkötésének időpontjában keletkezik.

Támogatott köteles a támogatási szerződéssel egyidejűleg a Támogató részére átadni a Támogatott számlavezető pénzintézete által ellenjegyzett, a Támogató javára szóló, valamennyi fizetési számlájára vonatkozó, azonnali beszedési megbízásra felhatalmazó nyilatkozatát – pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére – a követelés legalább harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt.

A támogatás folyósítása:

A megítélt támogatási összeg kifizetése a megkötött támogatási szerződésben rögzített feltételek szerint történik.

A támogatás felhasználása és elszámolása:

A támogatott a kapott támogatási összeget kizárólag a támogatási szerződésben megjelölt célokra fordíthatja, más személy vagy szervezet részére támogatásként tovább nem adhatja.

A támogatás felhasználásának határideje 2021. augusztus 31.

A Támogatott a támogatás felhasználásáról a támogatott tevékenység megvalósításának módjáról, eredményességéről rövid szöveges szakmai beszámolót, a támogatási összegből fedezett kiadások dokumentálásaként pénzügyi beszámolót készít.

A támogatás rendeltetésszerű felhasználását, az elszámolás módját, az elszámolható költségeket a támogatási szerződés „Elszámolás önkormányzati támogatásról” című segédlet tartalmazza.

Elszámolható költségek: közlekedés-, telefon-, alapanyag-, szállás és étkezés költségei, személyi jellegű kifizetések, bérleti díj, szakmai közreműködők tiszteletdíja, stb.

A támogatás felhasználását a támogatási szerződésben meghatározott időpontig, legkésőbb 2021. december 15-ig kell igazolni a támogatott nevére kiállított, záradékolt, hitelesített számla másolatok megküldésével.

Az elszámolás során kizárólag olyan, a támogatási időszakban felmerült költségre vonatkozó számlák, számviteli bizonylatok számolhatók el, amelyek pénzügyi teljesítése az elszámolási időszak végéig megtörtént.

A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele, jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása, továbbá a költségvetési támogatás visszavonása, a támogatási szerződéstől történő elállás, vagy annak felmondása esetén a Támogatott a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatást – az erre irányuló felszólítást követő 15 napon belül – köteles visszafizetni.

A pályáztatás nyilvánossága:

A pályázók részére nyújtott támogatásról a döntést követő 15 napon belül az Önkormányzat hivatalos internetes honlapján – személyi adatok nélkül - tájékoztatót jelentet meg.

Veresegyház Város Önkormányzata nevében

Pásztor Béla

polgármester

A szükséges nyomtatványok itt tölthetők le.