Skip to content
 
Nyitólap arrow Aktuális arrow Nőnap 2010.
Nőnap 2010. Nyomtatás E-mail
2010. március 07.
Március 7-én vasárnap délután tartotta hagyományos Nőnapi ünnepségét Veresegyház Város Önkormányzata a Mézesvölgyi Általános Iskola aulájában. Teltház, színvonalas műsor, finom étel-ital, udvarias kiszolgálás, jó hangulat jellemezte az estét.



Az est elején Pásztor Béla polgármester köszöntötte a megjelenteket és történelmi áttekintés után méltatta a gyengébb nem képviselőit. Beszédéből kiderült, hogy a gyengébb nem sok tekintetben az erősebbnek tekintehető, ők azok akik édesanyaként fönevelnek, nőként szeretnek, nagymamaként vigyáznak ránk, biztosítják azt, hogy a jó erkölcs, a szépség, az esztétika,a tisztesség ne vesszen ki az emberiségből.



A köszöntő után Buzogány Márta és Gyurin Zsolt operett részletekkel szórakoztatta az egybegyűlteket, majd Földvári Sándor énekhangját csodálhatta a közönség.




Ezután Veresegyház város férfi tagjai szolgálták ki étellel és itallal a hölgyeket. A rendezvényt megtisztelte Harrach Péter képviselőnk, az Országgyűlés alelnöke is.











A rendezvény több évtizedes hagyományait követve újra összefogtak a férfiak, a színvonalas előkészítéséért és a gördülékeny lebonyolításért köszönet illeti  őket. Továbbá köszönet illeti Nagy József Attila Gamesz műszaki vezetőt  aki idén összafogta a lelkes csapatot...
 
< Előző   Következő >

Válogatás a galéria képeiből

Partnerek

Hírlevél



HTML formátum?

Vonalban

Jelenleg 33 vendég olvas minket