| Friss hírek a Szennyvízprojekről |
|
|
| 2010. február 01. | |
|
A pályázat első fordulója még nem zárult le, a közreműködő szervezetnél folyik a megvalósításra kiírandó közbeszerzési dokumentációk minőségbiztosítása. Az említettek miatt az első fordulós Támogatási szerződés módosítása is bírálat alatt van, így egyenlőre a záró rendezvény megtartására sem kerülhet sor, vagyis az első fordulót nem lehet még befejezni. Jó hír viszont, hogy a KvVMFI Új Magyarország Fejlesztési Tervet népszerűsítő országos médiakampányában kiemelt figyelmet szenteltek a veresegyházi szennyvízberuházásnak. Kitűnő példa erre a Szadai úton, a Körforgalomnál látható nagyméretű hirdetőtábla és más, nyomtatott kiadványokban is szereplő propagálása a projektünknek. A második fordulóra benyújtott pályázatot még ugyancsak bírálják, a projekttel kapcsolatban néhány kiegészítő kérdést is feltettek, melyekre a megadott határidő előtt megküldtük a választ, ezzel is elősegítve a gyors bírálatot. Tudomásunk szerint sok az egyszerre befutott bírálandó anyag a KvVMFI-nél, így ígéret az eredményre, illetve annak időpontjára egyenlőre nincs. A Társulás közben készül a projekt megvalósítására. Feltételes eljárást indított a II. fordulós beruházási összeg önerejét biztosító hitel közbeszerzésére. Az eljárás folyamatban van, a közbeszerzési kiírás megtörtént, jelenleg ennek egy módosított verziója megjelentetés előtt áll. A Társulás költségvetési terve is készül az önkormányzatok költségvetésével összhangban. Amint bővebb információ rendelkezésünkre fog állni, tájékoztatjuk Önöket. Addig is amennyiben kérdésük van, kérem írjanak a Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. mail címre. |
| < Előző | Következő > |
|---|
| Pályázatok |
| Fejlesztések |
| Befektetési lehetőségek |
| Menetrendek |
| Weblinkek |







Számláló nullázva:
2008.09.23.