| Évadzáró díjátadó |
|
|
| 2010. január 02. | |
|
December 31-én rendezte meg Veresegyház Város Önkormányzata hagyományos évadzáró díjátadó ünnepségét. A díjátadó nívóját városunk művészeinek előadása emelte. Ezután Pásztor Béla polgármester mondta el gondolatait az óévről, valamint méltatta a kitüntetettek tevékenységét. A kitüntetések átadása után a résztvevők együtt koccintottak és búcsúztatták az óévet, köszöntötték az újévet.
GE Hungary Energy Division A Kisrét utcában található GE gyár 2000-ben kezdte meg működését, ahol nagy teljesítményű turbinák összeszerelését, alkatrészek gyártását és javítását végzik. A foglalkoztatottak száma jelenleg több mint 1000 fő, ezen felül 300 főre tehetők a beszállítók és szolgáltatók. A gyár a kezdetektől fogva kölcsönösen jó kapcsolatot ápol a várossal. Igyekszik a városért minél többet tenni. Önkéntes felajánlásai és tevékenységei közül néhány: a Mézesvölgyi Iskola számítógépes termének teljes felszerelése a kor színvonalát képviselő gépekkel, idegen nyelvű könyvek adományozása az általános iskolának, Mind Lab készségfejlesztő program ugyancsak az iskolának, a Veresi Krónika, a Meseliget Bölcsőde, a Városi Sportkör Triatlon Szakosztálya, a Drago Skorpiók Egyesület, a Művelődési Ház és a Zeneiskola támogatása, az Ivacsi játszótér felújítása, az óvodai, iskolai kültéri játékok, a medveotthoni kerítés és a sportpálya palánkok festése. A Föld Napján hársfát ültettek a Misszió előtti útszakaszon, a strandot takarították, újságot gyűjtöttek az Idősek Otthona számára. Társadalmi szervezeteink állandó segítője. A város fenntartásához – sikeres tevékenységéből adódóan – meghatározó jelentőségű összeggel járul hozzá. Mindezen érdemek erkölcsi elismerése, megbecsülése és köszöneteként a
GE Hungary Kft. Energy Divízió
részére VERESEGYHÁZÉRT DÍJ kitüntetést adományozza. ![]() Nevét Veresegyház város kitüntetettjeinek sorába bejegyezte.
GE Hungary Aviation Division A GE Aviation 2000 áprilisában kezdte meg működését Veresegyházon a Lévai utcában. A repülőgép-hajtómű alkatrészjavító üzem akkor 60 főt, ma 230 főt foglalkoztat. A cég elkötelezett az iránt, hogy önkéntes feladatok ellátásával, összefogással jobbá tegye az ott dolgozók és a helyi közösségek életét. A gyár közel 10 éve járul hozzá városunk, és azon belül intézményeink fejlesztéséhez. Szinte nincs olyan rendezvény, amelynek ne lenne támogatója. Önkéntes felajánlásai és tevékenységei közül néhány: hinták és mászókák festése a Széchenyi téri óvodában, gyűjtés a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat számára, az Anyám Fekete Rózsa magyar nyelvű Vers- és Prózamondó Találkozó támogatása, a Medveotthon útjának rendbe tétele, a Medveotthon területén lévő könyöklők festése, a strandkerítés festése, a Föld Napján való állandó részvétel, közösségi összejövetelek szervezése. A város fenntartásához – sikeres munkájuk eredményeként – számottevő összeggel járul hozzá. Mindezen érdemek erkölcsi elismerése, megbecsülése és köszöneteként a GE Hungary Kft. Aviation Divízió részére VERESEGYHÁZÉRT DÍJ kitüntetést adományozza.
![]() Nevét Veresegyház város kitüntetettjeinek sorába bejegyezte. Sanofi Aventis/Chinoin Zrt. A Sanofi Aventis 2002-től működik a Lévai utcában, ahol szilárd gyógyszereket, tablettákat állítanak elő. A szolgáltatókkal és beszállítókkal együtt több mint 600 főt foglalkoztató üzem dolgozói közül 300 fő helyi, illetve kistérségi lakos. A várossal harmóniában, a várost minden esetben segítve, kritikus helyzetekben kisegítve működik együtt. Közösségi terek kialakításában, s a környezet védelmében egyaránt kezdeményező. A helyi egészségmegőrző- és sportrendezvényeket állandóan támogatja. Önkéntes programokkal segíti a közintézményeket. Országosan kezdeményezője volt a hirtelen szívhalál beállta gyors beavatkozással történő megakadályozásának. E programba elsőként vonta be városunkat. Mindezek mellett a cég a helyi és kistérségi művészek példamutató támogatója. Műveikből sikeres kiállítást és árverést rendezett a céghez tartozó beszállítók és együttműködők részvételével. Kiemelkedő a város számára adományozott „Kezek” című alkotás, amely a városba bejövet a Szadai út mellett került felállításra, ezzel is szolgálva a város kulturáltságát. A város fenntartásához, a sikeres kutatásfejlesztés, piackeresés és az elvégzett munka eredményeként jelentős összeggel járul hozzá. Mindezen érdemek erkölcsi megbecsülése, elismerése és köszöneteként a SANOFI AVENTIS / CHINOIN ZRT. részére VERESEGYHÁZÉRT DÍJ kitüntetést adományozza. ![]() Nevét Veresegyház város kitüntetettjeinek sorába bejegyezte.
Tóth Sándor nyugalmazott református egyházgondnok
Fiatal korától az akkori falu, majd a későbbi város társadalmi és egyházi életének odaadó részese. A település fejlődését segítő társadalmi munkák állandó résztvevője és szervezője. Nem volt olyan közösségi munka, amelyen ő ne vett volna részt. Néhány ezek közül: a kultúrház építése, a Virág utca és Nap utca csapadékvíz csatornázása, az általános iskola, az ABC áruház, a posta és az óvodák, az utak építése. Harminc éven át volt a református egyház gyülekezetének gondnoka. Nevéhez fűződik az egyházi intézmények jó színvonalon tartása és fejlesztése. Kiemelkedő a református temetőben megépített ravatalozó társadalmi munkával történő segítése és az egész építkezés szervezése. Személyisége segítette az egyházak közötti kiegyensúlyozott együttműködést. Szerény, a szolgálatot – mint nemes tulajdonságot – példaként hordozó ember. Mindezekért, a város szolgálatáért és szeretetéért
Tóth Sándor nyugalmazott református egyházgondnok ![]() Nevét Veresegyház város kitüntetettjeinek sorába bejegyezte. Gombos István klubvezető
A klubot 10 éve ő maga alapította, amely azóta számtalan nagyszerű kiállítást rendezett. A modellezők évente több településről – Szegedtől Budapestig – érkeztek a Mézesvölgyi Általános Iskola aulájába. Kezdeményezésére Veresegyház várossá avatásának 6 évfordulóján Nagyvasúti Kiállítást rendeztek a MÁV Rt-vel közösen a vasútállomáson. 2007-ben rajzpályázatot hirdettek a környék iskolás gyermekei számára, „Ahogy én látom a vasutat” címmel. 2008-ban irányításával került megrendezésre Veresegyházon az 55. Országos Vasútmodell Kiállítás és Verseny. A 10 éves városévforduló alkalmából az újravillamosított veresegyházi vasútvonal 10. évfordulójának megünneplését szorgalmazta. Erre az időre a klub megépítette a Budapest - Vác vasútvonal, Fót-fürdőtől - Erdőkertesig húzódó szakaszának működő, valósághű terepasztalát. A Baranyai János Vasútbarát és Modellező Klub működésének meghatározó alakja. Közösségformáló személyisége, kiváló szervezőkészsége és a klubhoz való elhivatott kötődése elismeréseként GOMBOS ISTVÁN klubvezető részére VANKÓ ISTVÁN KISKÖZÖSSÉG LÉTREHOZÁSÁÉRT DÍJ kitüntetést adományozza. ![]() Nevét Veresegyház város kitüntetettjeinek sorába bejegyezte. Dékány Jánosné Nyugdíjas klubvezető
Nyolc éve került a klub élére, ahol a több évtizedes hagyományok őrzése mellett új, a csoport működését segítő feladatok és programok kijelölésével tovább színesítette annak életét. Nevet adott a 60 főt számláló közösségnek, megalakította az ének, vers, és kabaré csoportokat. Általa váltak rendszeressé a magyarországi kirándulások és színházi látogatások. Ő vezette be a 80 éves kort betöltött tagok születésnapjának megünneplését. Közreműködésével jó kapcsolatot ápoltak a szomszédos, és az ország különböző településein működő nyugdíjas klubokkal, őrizve lakóhelyünk jó hírnevét. Személyes részvételével jelentős társadalmi munkára ösztönzi a tagságot, melynek eredményeként rendszeresen részt vesznek a város rendezvényein. Lelkiismeretes, a közösséget ápoló és pártoló tevékenységéért DÉKÁNY JÁNOSNÉ nyugdíjas klub vezető részére VANKÓ ISTVÁN KISKÖZÖSSÉG LÉTREHOZÁSÁÉRT DÍJ kitüntetést adományozza. ![]() Nevét Veresegyház város kitüntetettjeinek sorába bejegyezte. Cservenka Aurél gépkocsivezető A sportkör autóbuszának vezetőjeként munkáját lelkiismeretesen, szolgálatkészen végzi. Ha szükséges, éjjel és nappal egyaránt rendelkezésre áll. Magatartásával, hozzáállásával kiérdemelte a sportolók és a mindenkori utasok – gyerekek és felnőttek – tiszteletét és szeretetét. Elismeréssel szólnak odaadásáról, leleményességéről, rátermettségéről. Elhivatott munkája, példamutató emberi magatartása és segítőkészsége is hozzájárul ahhoz, hogy a sportolók jó légkörben megfelelő teljesítményt nyújtsanak. Veresegyház sportéletének nélkülözhetetlen és biztos pontja. A város sportéletében vállalt közel 10 éves szolgálatáért Cservenka Aurél gépkocsivezető részére BELLAI JÁNOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORT DÍJ kitüntetést adományozza. ![]() Nevét Veresegyház város kitüntetettjeinek sorába bejegyezte. Ilyés Gyula egyesületi elnök Az általa alapított Veresi Küzdősport Egyesület 2005-ben kezdte meg működését. Öt csoportban – két kezdő, egy haladó óvodás, egy haladó kisiskolás és egy versenyző csoportban – tartja foglalkozásait heti rendszerességgel. Az egyesület több mint 70 tagot számlál, köztük gyermek, fiatal és idősebb korú egyaránt megtalálható. Rendszeresen tart edzőtáborokat, sportrendezvényeket, valamint a veresi sportnapoknak is állandó résztvevője. Családok, házaspárok számára biztosít egészséges és egyben kellemes kikapcsolódást foglalkozásaival. Nincs olyan tanítványa, aki arany, ezüst vagy bronzérem nélkül tér haza az országos és regionális versenyekről. A sportágban országszerte elismert és jeles személyiségek meghívásával övszerző vizsgákat szervez, mellyel biztosítja a korrekt visszaigazolást a tagok technikai felkészültségi szintjéről. A város sportéletében betöltött szerepéért, az egészséges életmódra való törekvésben vállalt szolgálatáért, Veresegyház hírnevének öregbítéséért Ilyés Gyula egyesületi elnök részére BELLAI JÁNOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORT DÍJ kitüntetést adományozza. ![]() Nevét Veresegyház város kitüntetettjeinek sorába bejegyezte. A díjátadó után a városban végzett munkájukért Polgármesteri elismeréseket adományozott át Pásztor Béla polgármester, majd Pezsgővel, étellel és itallal köszöntötték az új évet a részt vevők. |
| < Előző |
|---|
| Pályázatok |
| Fejlesztések |
| Befektetési lehetőségek |
| Menetrendek |
| Weblinkek |







Számláló nullázva:
2008.09.23.